Holdtalan Éj from Naptalan Egek by Nodens

Holdtalan Éj


Gyötrő nyár telt el így, magas nap sugarát hárítva bújtam el lelkemnek odvába
Hazudva magányom förgeteg rémálmok ködébe burkolva álmodtam zokogva,
Fenyvesek mély rejtő várába vetettem magamat, delelő fénykorong nem érhet
Utol a föld alatt, férgeknek honában, élőholt sírjában, szénszínű odúban~

Dalod ha szólt is nem hallottam, nem tudtam, nem akartam kitörni börtönöm falait.
Hulló ég fényei karcolták megfojtó álmomat, ütötték koporsó házamat,
Mélyebbre ástam, szűkölve kapartam, halott föld mocskába berágtam magamat.

Fellegek csontszínű hadai kergették egymást a felkelő viharnak szavára,
Kéksötét égalja dörögve tépte és fújtatta: nem hagy így nem hagyhat magamra.

Fájdalom tépni sötét vágy láncait, húsomat harapni, lassanként, mérgezve,
De inkább mint tündérpor altasson örökre...

Napközép idején sötétség trónol fent, szélvész és zuhatag tépi a mezőket,
Orkánból süvöltve ébredő új lélek, kacagva vágtatva hajtja a felhőket,
Fent vagyok mégis most, tárt karral rád nézek, ereim lüktetve szállítják véremet,
Csavarom testemet, rábírom felálljon, kitárja szememet, szöktesse szívemet.

Könnyeim elmossa égből szült szökőár,
Feltölti gyengéden ajkaim vonalát,
Ordítok vetkőzve tetszhalál szűk gyolcsát,
Arcomon mosollyal megtöröm szörny átkát.

• Metal
• black metal
• cosmic metal
• hungary
• magyar
• Martfű